Call of Duty 5 World at War

 

Keygen: data.hu/get/2301715/rzr-c5kg.exe.html

 Crack: http://data.hu/get/1162856/CoDWaW.exe.html

 

Call of Duty World at War

A modern kori hadviselést követően a sorozat visszatért a második világháborúhoz. Ezúttal az amerikaiak részéről a Csendes-óceán a hadszíntér, az oroszok esetében pedig Sztálingrád ostromától Berlin elestéig vívhatjuk ki a győzelmet egy közönséges baka uniformisába bújva. A Treyarch csapatának feladták a leckét - a szinte tökéletes negyedik rész után valami újat kellett hozniuk a sorozatba, s közben tartaniuk kellett magukat a magas mércéhez is.

Nehéz új színt vinni az Activision világháborús sikersorozatába, pláne úgy, hogy a játék eredeti fejlesztője, az Infinity Ward tavaly több "Év játéka" címet is bezsebelt a Modern Warfare-rel. Ám a kiadó követte azt a módszert, hogy minden páratlan rész készítését egy másik stúdiónak adja ki, most nevezetesen a Treyarchnak. Persze a harmadik epizód harmatgyenge végeredményét tekintve kissé szokatlan egy újabb esély, többen a rosszallásukat fejezték ki a középszerű termékeket produkáló fejlesztők ellen, ám ők mindenkit megnyugtatnak: most jött el az ő idejük, s a World at War sokkal jobb lesz, mint eddigi referenciáik.

Tény, hogy a bejáratott játékmeneten nemigen kellett csiszolni, inkább a hangulati tényezők vesznek radikális fordulatot. Bizony, a Call of Duty életében megszűnt a vértelen csaták sora, az új rész a háború elállatiasodott, mocskos, túlélésre törekvő oldalát mutatja be, az alapvető emberi tisztesség figyelmen kívül hagyásával. Genfi egyezmény? Felejtsd el! Itt éppúgy természetes a hadifoglyok öncélú kínzása és kivégzése, mint az ellentétes oldalon a bevetett lángszórótól összeégett japán katonák lemészárlása. Ehhez még hozzájön a káromkodásokkal megtűzdelt katonai szleng, s rögtön tisztába lehetünk a játék elborzasztó témaválasztásával, és mindazzal, ami a történelemkönyvekből kimaradt.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!


Az egyszemélyes kampány két szálon fut, persze, most is csak a szövetségesek oldaláról kapcsolódhatunk be a küzdelmekbe. Az amerikaiak hadjárata a Csendes-óceáni szigetvilágba kalauzol el minket, egy "ütközetben eltűnt" státuszú, japán hadifogságba esett katona megszemélyesítésével. A bevezető képsorok eléggé reménytelen helyzetet vázolnak fel előttünk: megkötözve fekszünk egy rideg bambuszkunyhóban, közben bajtársunkat két marcona japán hallgatja ki. Nem is akárhogyan: a tiszt égő cigarettacsikkjét szemrebbenés nélkül nyomja el a szerencsétlen arcán és látva, hogy az nem törik meg, határozott mozdulattal vágja el a torkát.

Kétségünk sincs afelől, hogy ezek után mi következünk, ám utolsó pillanatban megérkezik a segítség társaink személyében. Éjszaka végigtörtetünk a túlerőben lévő, ám meglepett japánokkal teli partszakaszon, csónakkal elmenekülünk a mieinkhez, majd később következik a revans elöljárónk, a mogorva Roebuck őrmester szárnyai alatt.

A Treyarch is megalkotta a maga kis partraszállós jelenetét: a beékelődött ellenállást csak a tüzérségi támogatás töri meg, melynek következtében a sokkot kapott, összeégve tántorgó ellenség látványa egy ideig ugyan elgondolkoztatja a játékost, ám a ritmus nem tör meg egy percre sem - olykor már csak a keményebb jelenetekre válaszul adott rácsodálkozás az, ami miatt veszünk egy nagy levegőt. Senki ne higgye, hogy a vérengzés csupán öncélú. A készítők ügyesen ráveszik a játékost, hogy minduntalan a bosszúvágy éltesse, ami talán bejön a tengeren túli piacon, de mi itt, Kelet-Európában nem tudjuk annyira önfeledten befogadni az amcsi hazafiságot.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!


A változatosság gyönyörködtet: olykor bunkerokat gyújtunk rá az ellenségre, máskor a dzsungelban lopakodunk óvatosan, furfangos csapdákat kerülgetve. Természetesen a járművezetési részeket sem nélkülözték: az óceán felett egy bombázó gépágyújával oszthatjuk az áldást az ellenséges rombolókra, netán egy hadihajó légvédelmi ütegét irányítva tisztíthatjuk meg az eget a japán Zéróktól. Az ellenség gerillaszerű harcmodorát is sikerült visszaadnia a készítőknek: olykor bekattan a japánok agya és hangos banzai közepette, karabélyuk bajonettével hadonászva törekszenek a játékost ledöfni. Ez könnyedén sikerül is nekik, hiszen az átláthatatlan tűzharc közben hirtelen mellettünk teremhetnek és azon kapjuk magunkat, hogy ledöntöttek a lábunkról.

Ilyenkor sincs feltétlenül baj, ha kellően gyorsan lenyomjuk a V billentyűt, ilyenkor ugyanis késünket a delikvens nyakába döfve a közelharc a mi győzelmünket hozhatja. De hát ők a rejtőzködés igazi mesterei: fűben észrevétlenek és csak akkor vetődnek felénk, ha közel járunk hozzájuk. Alattomos módon néha a pálmafák levelei közül orvlövészkednek, így célszerű az eget is kémlelnünk. Ha viszont egyáltalán nincs hol elrejtőzniük, akkor megteszi az is, ha halottnak tettetik magukat: a meglepetés ereje garantált. A pályák között megtalálható átvezető jelenetek az éppen aktuális harci szituációról adnak képet, valódi filmfelvételek felhasználásával (melyek követik a kitaposott, komoly hangulatot, akasztások, árokba lövések bemutatásával), valamint hadműveleti térképek és adatok animálásával.

A játék második történeti szála az oroszoké, ahol a dicsőséges, sztálinista anyaországot kell megtisztítanunk a német árjáktól, kezdve Sztálingráddal, egészen Berlinig. Az amerikai és a szovjet hadjárat kb. 2-3 pályánként váltja egymást, mégsincs olyan érzésünk, hogy összefolynának az események, tekintve a két hadszíntérből adódó jóleső változatosságot, noha a feladat ugyanaz: darálni kell.

Az elején a híres ipari város egyik terén fekszünk, egy halom bajtárs hullái között. Nos, a németek sem szeretnének túlélőt hagyni maguk után, így a haldoklókat is megkínálják géppisztolyuk tűzével. Mi a szerencsének köszönhetően túléljük a mészárlást, kúszni kezdünk, mígnem belebotlunk az agg mesterlövészbe, Reznovba akinek utasításai alapján sajátítjuk el az "egy lövés, egy (olykor több) halál" elvét a Mosin-Nagant puska távcsövén keresztül. A szituáció ismerős lehet az Ellenség a kapuknál című film egyik jelenetéből.

A felelősök bűnhődni fognak, az utcán lébecoló náci katonák halálával túléljük az emberirtást, mígnem az áldásukat adó tábornokok fejét is egy precíz lövés lyukasztja át. Az orosz fejezetek a klasszikus nácigyilkolás szellemében zajlanak: géppuskafészkek megtisztítása, az utánpótlási vonalak elvágása, az ellentámadások visszaverése, na és az elmaradhatatlan tankcsaták mind színesítik az összképet. Ránk rontó ellenség ugyan nincsen, vannak helyettük viszont ádámcsutkánkat kipécéző idomított kutyák, akiket hasonlóan végezhetünk ki, mint japán megfelelőiket.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!


A játékmeneten semmit sem változtattak az előző rész óta, leszámítva a hangulati elemeket. Tehát ugyanúgy megmaradtak a pörgős tűzharcok, továbbra is két fegyver lehet nálunk egyszerre, ha sprintelünk, akkor elfáradunk, ha pedig túl sok sérülést szenvedtünk el, akkor elég fedezék mögé húzódnunk és néhány feszült másodperc után újra fittek és egészségesek leszünk. Külön öröm, hogy az üresjáratokat is elfelejthetjük, egy pillanatra sem áll meg ritmus, ahogy azt egy Call of DUty-résznél elvárhatjuk.

Maradandó élményben sajnos nem részesülünk, elsősorban a feltűnően lineáris pályaszerkesztésnek hála. Ugyan néhány ponton választhatunk, hogy merre menjünk tovább, ám ez vajmi kevés. Főként a scriptelt események hatására nem érezzük azt, hogy másodszorra is neki szeretnénk vágni az egyjátékos módnak. Az igazi álleejtős jeleneteket is nélkülöznünk kell, a történeti csavarok csupán sablonos elemekből épülnek fel. Az igazi, nagy volumenű ütközeteket sajnos el kell felejtenünk. Bár összességében nincs baj a játék felépítésével és változatosságával, de kevés olyan húzás van benne, amire később is emlékezni fogunk.

Újdonság még, hogy az egyjátékos rész végigjátszáshoz szükséges 7-8 óra után jutalomként megnyílik egy igen eredeti túlélő mód, amelyben akár négyen védhetjük bázisunkat a hordaként nyöszörgő, néhai német katonákból átalakult zombik csapatával szemben. Furcsa designeri döntés volt a fejlesztés kezdetén, ám mindenesetre a gyakorlatban remekül működik és élvezetes ez a lehetőség. Mókás látvány, amikor a világító szemű és szakadt egyenruhás élőholt bagázs próbálja felmorzsolni a társaságot. A cél az, hogy minél több kört megússzunk élve, miközben a démoni túlerő persze fokozatosan erősödik. A leölésük után aztán pontokat kapunk, amit elkölthetünk lőszerre és a barikádjaink újjáépítésére. Tény, hogy az azonnali kooperatív szórakozásra vágyó társaságok igényeinek tökéletesen megfelel.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!


Ebben viszont még nem merül ki a többjátékos üzemmód, sőt, a sorozat szavatosságának magja mindig az online örömökben keresendő. A legfontosabb előrelépés, hogy az egyjátékos küldetéseket kooperatív módban is tolhatjuk társainkkal, akik bármikor becsatlakozhatnak hozzánk. A nehézség sajnos több emberi szereplő jelenlétével sem nő, ám a lehetőség élvezetességét talán nem kell ecsetelnem.

A normál multis módok a tavaly rendbe állított szabályok szerint zajlanak, tehát a meccsek során fejlődünk és az elért jutalmakat tovább vihetjük későbbre is. Egy speciális fegyver elérése igazi státusszimbólummá válik netes körökben és minden kritérium átláthatóságát növeli a mesteri statisztikai rendszer. A manapság divatos, először a Battlefield-részekben megjelenő Conquest módot is elérhetővé tették. A lényeg ugyanaz: a pálya öt adott pontját kell elfoglalnunk és megtartanunk, míg az ellenség pontjai el nem fogynak.

Nem lehet a World at War multijára rámondani, hogy gyakorlatilag egy és ugyanaz, mint a Modern Warfare esetében és csupán a skinek és a pályák ugrottak vissza hatvan évet az időben, egyértelműen érezhetőek a különböző egyensúlyi változások. Járműveket is vezethetünk a partik során, ám ezek még nem elég védettek ahhoz, hogy tényleges hasznot húzzunk szerepeltetésükkel, továbbá néhány adott fegyvertípus balanszára is ráfér némi foltozás a későbbiekben. Ne felejtsük el, hogy a CoD mindig is arcade lövöldözős játék marad, így többen rossz néven vennék, ha maga a mechanizmus a hitelesség felé hajlana. A realisztikusan visszarúgó fegyvereknek is megvan a maga helye.

 

Rendszerkövetelmények

Minimum:

  • Windows XP/Vista
  • Intel Pentium 4 3.0 GHz vagy AMD Athlon 64 3200+ vagy nagyobb processzor
  • 512 MB RAM (1 GB Vista esetében)
  • 256 MB DirectX 9c
  • Shader model 3.0-ás videokártya (NVIDIA Geforce 6600 GT vagy ATi Radeon 1600 XT vagy ennél jobb)
  • DVD-ROM meghajtó
  • 8 GB szabad hely a merevlemezen
  • DirectX 9c kompatibilis hangkártya

    Ajánlott:

    • 2 GHz-es kétmagos processzor (Intel Core 2 Duo vagy AMD Athlon 64 X2)
    • 2 GB RAM
    • 512 MB-os DirectX 10 videokártya (NVIDIA Geforce 8/9-es sorozat vagy ATi Radeon HD 3000/4000-es sorozat)


vv

Grafika: Az előző rész engine-je dübörög továbbra is a War at War alatt és csupán néhány elenyésző változást hoztak a fejlesztők. Bár a motor még a második részben debütált és szakavatottak még azt is tudni vélik, hogy az aggastyán Quake 3 programkódjából is sokat átvettek anno, ennek ellenére a látvány tökéletes és a sebessége is lenyűgöző. A nyílt terepeken nincs egy gyenge pont sem, a textúrák felbontása magas, a fegyver- és karaktermodelleken feszülő shaderek, valamint a villanógránátok okozta fény- és árnyékeffektek elismerő bólogatásra találnak. Igazából csak az egyediséget nélkülöző pályaszerkesztés és az "iparosmunka-érzet" róható fel negatívumként.

Kezelőfelület: A sorozat mindig is felhasználóbarát volt e szempontból, az irányítás minden lövöldözős játékon nevelkedett elhivatottnak kedvére lesz. A mozgások, a fegyverváltás, a járművek irányítása és a célzás a szokásos billentyűkön kapott helyet, ezen felül még a ránk törő ellenségek magunkról való lerázására szolgál egy gomb. A HUD néhány elemét ugyan túlságosan is lekicsinyítették, néha hunyorognunk kell, valamint a feladat-képernyő is kitakar egy kis szeletet a monitoron.

Játszhatóság: Az egyjátékos kampány két eltérő kontrasztú szála hozza a kötelezőt és egy manapság közepesnek mondott játékidőt kínál, minden unalmas percet nélkülözve, feszült figyelemre ösztökélve a játékost, ráadásul a brutálisabb jeleneteket sem fedi el. A történet ugyan sablonos kissé, mégis eltökélten rágjuk át magunkat az újabb és újabb fejezeteken, melyek körítése lekenyerez bárkit. A kifinomult egyjátékos módot akár kooperatívban is újrajátszhatjuk, illetve lehetőség nyílik a zombi hordák mókás visszaverésére. A hagyományos, fejlődésalapú multiplayer a megszokott kínálattal és lehetőségekkel rendelkezik, némi új íz bevezetésével (járművek, területfoglalósdi), a több milliós rajongóbázis megőrzésének potenciális lehetőségével.

Intelligencia, nehézség: A scriptelt jeleneteknek köszönhetően az ellenség felbukkanása előre leprogramozott és taktikázásra vajmi kevés a lehetőség. Jobbára egy helyen cövekelnek le és onnan tüzelnek, netán megindulnak felénk egy irányba, hogy szuronyukat a húsunkba mélyesszék. Gránátok sűrűn potyognak felénk, nem árt sűrűn vizslatni a megjelenő indikátort - az esetek többségében ez az elhalálozásunk oka. Társaink nem viselkednek együgyűen, ám célozni még most sem tudnak, előzékenyen megvárnak minket, de legalább fedezettüzet biztosítanak. Tehát az MI nem mutat semmi kiemelkedőt, csupán a forgatókönyv lett jobb. Némileg nehezebbnek éreztem ezt a részt, mint a korábbiakat, néhány szakaszt csak többszöri újrakezdéssel tudtam teljesíteni.

Hang, zene: A nagyzenekari művek megadják az alaphangulatot, követik a játék ritmusát. Néhány darab modernebb lüktetéssel és elektronikus hangszereken szólal meg, főleg a pörgős jeleneteknél. A csaták hangjai, a fegyverek robaja iszonyatosan jó érzést keltenek bennünk. A szinkronszínészek Hollywoodban is ismertek, a 24 óra-sorozat Jack Bauerje, azaz Kiefer Sutherland markáns hangja szólaltatja meg őrmesterünket, Roebuckot, míg az oroszoknál Gary Oldman próbálgatja az akcentust. A minőséggel nem volt gond, kiemelkednek a tucatművészek közül és odafigyeltek a beleélésre is. Megdolgoztak a gázsijukért.

Összegzés: Minden aggodalomra fittyet hányt a Treyarch és igenis megmutatta, hogy az elvárásoknak meg tud felelni, még ha a Call of Duty egy új részét kellett is összerakniuk. Ugyan forradalmi játékelemekkel nem tudtak szolgálni, ám az egyjátékos kampány egy komorabb, férfiasabb és a végletekig naturális háború képét festette le előttünk. A klasszikusok sorát nem fogja öregbíteni, de a kooperatív játékmód megvalósítása, a zombivadászat és a megbízható, fejlődésalapú multiplayer szekció rátesz egy nagy lapáttal az élvezhetőségre. A World at War a téma iránt érdeklődőknek mindenképpen ajánlott.


 

Forrás: SG.hu

Oldalmenü
Naptár